top of page
Fanni.jpg

Godó Fanni

A szakmai utam során rengeteg remek oktatótól tanultam, tanulok folyamatosan. Több mint 50 képzésen, tanfolyamon vettem részt az évek alatt, hiszen azt vallom, hogy soha ne dőljünk hátra, mindig van valami új számunkra.

  • Szempilla stylist (2015)

  • Szépségtanácsadó (2017)

  • Szempilla stylist oktató (2019)

“A tudni vágyás legbensőbb igényünk. Minden út jó, ami hozzá vezet.”

2016-ban megnyitottam a saját szempilla stúdiómat, ami Buda szívében a 11.kerületben helyezkedik el a Bartók Béla úton.

Munkám során az egyik legfontosabb amit szem előtt tartok, hogy prémium minőséget képviseljek, ez igaz az alapanyagokra, a hangulatra, végeredményre.

A megfelelő anyagok kiválasztása mellett fontosnak tartom, hogy a vendég elképzelését az adottságainak figyelembevételével készítsem el. Szintén elsődleges szempontnak tartom a saját pillaállomány maximális kímélését, ezért 12mm-nél hosszabb műszempillával nem dolgozunk a stúdióban.

Igyekszem mindig valami újat reprezentálni, megvalósítani, amitől egyedi a Pillantás szempilla stúdió. Mindig is tudtam, hogy az én életutam valami ehhez hasonló, szépet adni, alkotni, hozzá(d) tenni.

A szalonban 2022. őszétől új szolgáltatást lehet igénybe venni, amitől még exkluzívabb élményt adhatunk.

Szempilla építés közben kényeztető, stresszoldó kéz, illetve lábfej masszázst kérhet minden kedves Vendégünk (oklevéllel rendelkező masszőr végzi).

Jelenleg a stúdióban hárman dolgozunk, így vagyunk mi egy remek csapat. Szerencsére akkora igény van a munkánkra, hogy büszkén jelenthetem ki, hogy mindannyiunkra szükség van.

Sok mindenben hasonlítunk, de legalább annyira különbözünk is egymástól és pont ezért minden Vendégünk megtalálja a számára tökéletes szakembert a szalonban.

Kérdésed van a szempillaépítéssel kapcsolatban, időpontot szeretnél foglalni? Vedd fel a kapcsolatot velünk!

Telefonszám

Email 

Social media

  • Instagram
  • TikTok Pillantas
  • Facebook
bottom of page